Veganuár

No Comments

Veganuárra fel!

Mit jelent a „veganuár”?

Sosem tudtad elképzelni milyen lehet hús nélkül élni? Vagy próbáltad már, csak úgy érezted a teljes átállás nem sikerülne? A veganuár kezdeményezés célja, hogy az embereket arra ösztönözze, győzzék le a kételyeiket, a bizonytalanságukat, és adjanak egy esélyt a vegán életmódnak.

Először 2014-ben dedikálták az év első hónapját a vegán táplálkozás népszerűsítésének, és azóta már több mint fél millióan vettek részt a kihívásban, hogy 31 napig nem fogyasztanak semmilyen állati eredetű élelmiszert. A január amúgy is a fogadalmak és nagy életmódváltások periódusa, így nincs jobb időszak, amikor próbára teheti magát az ember. Az állatok jogai, a környezetvédelem, a személyes egészség javítása – bármilyen megfontolásból is próbálja ki valaki a vegán étrendet vagy térjen rá át hosszú távon, a tettek számítanak igazán.

Személyes tapasztalataink

A témában személyesen is érintettek vagyunk, ugyanis több kolléganőnk híve a vegetáriánus vagy vegán életmódnak. Ők mesélnek személyes tapasztalataikról és mindezek fogászati vonatkozásairól.

Rendelővezetőnk érdeklődőként vesz részt a kezdeményezésben és ebben a hónapban kipróbálja milyen az, ha vegetáriánus ételeket fogyaszt. Miért is jó ez valójában? Kinek mi a célja?

„Én nem érzem késznek magam arra, hogy teljesen húsmentessé tegyem a táplálkozásomat, ugyanakkor érzem a felelősséget és foglalkoztatnak azok a kérdések, hogy mennyi ideig tudja még a Föld kiszolgálni az emberek igényeit vagy milyen hatással van a túlzott hús fogyasztás a szervezetünkre és nyitott vagyok a változtatásra. Meglepődve tapasztalom, hogy milyen gazdag ízvilágú a vegetáriánus konyha és mennyire kevés lemondással jár egy-egy ételt vegetáriánus formában elkészíteni, elfogyasztani, ezért, ha nem is állok át a tisztán húsmentes életmódra, rendszeresen fogok ilyen új ételeket kóstolni és beépítem ezeket a mindennapjaimba.”

Egyik fogszabályozó szakorvosunk így mesél erről:

„Az egyetemi éveim alatt lettem vegán, a tudatos életmódváltás első lépéseként. Addig is viszonylag kevés húst ettem, ezért nem járt nagy lemondással a változás, főleg miután megismertem, milyen kreatívan lehet húsmentesen főzni. Új módszerekkel, izgalmas fűszerezéssel, gyorsan elkészíthetőek a finomabbnál finomabb ételek. Az agyunknak elsősorban az ízek és az állagok számítanak, a testünk pedig meghálálja, ha nem fogyasztunk állati eredetű élelmiszereket. Számomra a vegán táplálkozás egyet jelent az egészségtudatos életmóddal és folyamatosan tapasztalom ennek testi-lelki előnyeit is.”

Egy másik orvosunk véleménye:

„Tavaly tértem át a vegán étkezésre, melyet elsősorban a környezet – és egészségtudatos szemlélet ihletett. Több dokumentumfilmet is megnéztem a témában, amik nagy hatással voltak rám, ugyanakkor bizonyos testi tüneteim is jelentkeztek, melyekre – azóta bebizonyosodott- az életmódváltás volt a megoldás. Azt tapasztalom, hogy sokkal több energiám van, nem érzem olyan leterheltnek a szervezetem, mint amikor húst fogyasztottam és a kellemetlen panaszok is elmúltak.”

Csak annyi a dolgom, hogy ne egyek húst?

Fontos, hogy ezt az étrendet gondosan, a szükséges tápanyagok és vitaminok ismeretében kövessük.

A vegán étrend tisztán növényi eredetű élelmiszerekből áll, ami különböző kihívások elé állíthatja az emberi szervezetet. Az ételeknek tartalmazniuk kell minden olyan tápanyagot, amelyre a testnek szüksége van, beleértve azokat is, amelyek alapvetően állati termékekből származnak. Például A, B12 és D vitamin, vas, omega-3 zsírsavak és kalcium. Ezeket tudatosan, növényi eredetű élelmiszerekkel vagy étrendkiegészítőkkel kell bevinni, különben hiánytünetek jelentkezhetnek. Például a kalcium elsősorban tejtermékekből származik, azonban a gyártók nagyon odafigyelnek a vegán fogyasztóikra éppen ezért a legtöbb növényi alapú tejkészítmény hozzáadott kalciumot tartalmaz.

A vegáknak tényleg rosszabbak a fogaik?

A fogászat szempontjából is érdekes vizsgálnunk ezt a kérdést, hiszen minden, amit megeszünk, hatással van a szájüregi egészségünkre is. Nagyon fontos megjegyezni, hogy vegetáriánusként és vegánként is lehet egészségtelenül étkezni, de általában, akik szemléletváltás miatt térnek át erre az életmódra, azok nagyon odafigyelnek a részletekre.

Összességében elmondható, hogy aki több zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt, az sokkal több ásványi anyagot és vitamint visz be a szervezetébe, ezáltal csökkentve a caries rizikót. Mindemellett a zöldségek, gyümölcsök magas nedvességtartalma fokozza a nyál mosóhatását, ami szintén fontos a lepedék – és fogkőképződés, ill. fogszuvasodás szempontjából. A magas rosttartalmú ételek további pozitív hatása, hogy jobban tisztítják a fogakat rágás során. Azt tapasztaljuk, hogy kevesebb az ínygyulladással küzdő páciens a vegetáriánusok között, de a növényi étrendtől jobban elszíneződnek a fogak.

A vegán életforma képviselőiként bízunk benne, hogy sok páciensünk érdeklődéssel olvassa ezeket a sorokat és tapasztalatainkból merítve kedvet kap a növényi alapú ételek vagy étrend kipróbálásához.

Reméljük, hogy sikerült rácáfolnunk azokra a téves közhelyekre, ami a vegetáriánus életformával kapcsolatban él sokak fejében.

Szívesen válaszolunk még a témában felmerülő kérdésekre és adunk hasznos tanácsokat a fogápolás tekintetében! Fordulj hozzánk továbbra is bizalommal!

 

Foglalj már most időpontot az év elejére egy szokásos fogászati szűrésre, tisztításra! Így biztosan nem fognak kellemetlen meglepetések érni az új évben sem.

Fordulj hozzánk továbbra is bizalommal!